Ha úgy gondold neked nem megy, nézd meg a 82 éves nagyit

Mielőtt beszélnék arról ki is az a 82 éves nagyi akit a begyezés címében említek, engedj meg egy kis bevezetőt.

Gyakran hallom, hogy: “nekem ez nem fog menni, már túl idős vagyok, ez inkább a fiataloknak való, nem tudom megtanulni. Könnyű neked, mert Te már annyi mindent tudsz.”

Nos én sem tudtam, 42 éves koromban kezdtem el online dolgozni, és saját erőmből egyedül tanultam meg mindent. Én sem születtem bele a digitális világba. Rengeteg idő és kitartás kellett hozzá, hogy eljussak oda ahol most tartok. 11 év telet el, de még mindig tanulok nap, mint nap. Nem is lehet ezt másként, hiszen a világ folyamatos fejlődik körülöttünk.

Rengetegen félnek az élő közvetítéstől,  vagy attól, hogy felvegyék a gondoltaikat egy videóra. Pedig enélkül már nehezen megy, óriási a marketing zaj, és ebből ki kell tűnni. Kommunikálni kell az emberek felé bizalmat építeni, és ennek a legjobb módja a videó.

Na de térjünk vissza a 82 éves nagyi hoz. 🙂

Shirley Curry most 82 éves és a  youtube-on  élőben játszik. Nem tudom pontosan mikor de kb 60 éves volt amikor a fiától megkapta az első számítógépét. Úgy gondolom ha ő 82 évesen követni tudja a digitális technika fejlődést, változását, és felmeri vállalni, hogy élőben játszik akkor példát lehet róla venni. Nyilván nem akarom egy kalap alá venni a játékot, és az online munkát. Itt inkább arról van szó, hogy fel meri vállalni magát, 82 évesen oda ül a kamera elé, és nem fél attól mit szónak a fiatalok akik már ebben a világa nőttek fel.

Ha nem mered felvállalni magad, és azt amit csinálsz, soha nem fogsz bizalmat építeni, enélkül pedig nem fog eljönni a várva várt siker! Mindegy, hogy hány éves vagy, mivel foglalkozol, van e diplomád vagy nincs, csak az számít, hogy vállald fel amivel foglalkozol, legyél kitartó, és folyamatosan képezd magad.

Térjünk kicsit vissza hozzám, ahogy már említettem nekem mindent egyedül kellett megtanulnom, nem volt segítségem. Mivel online akartam üzletet építeni, külön-külön szolgáltatóknál kellett előfizetnem,  a különböző online marketing eszközökre. Egyik helyen tárhelyet domain nevet béreltem, egy másik szolgáltatónál hírlevél küldőre fizettem elő és stb..  Ráadásul abban egyik szolgáltató sem segített, hogyan készítsek el egy WordPress oldalt, vagy hogyan működik a hírlevél küldő, mit írjak a hírlevelekbe, stb

Ezért örültem annyira annak amikor 4 évvel ezelőtt rátaláltunk a Pure Leverage rendszerére, itt minden meg van egy helyen, az összes eszköz, és a tudás is.

Innentől kezdve aki ugyan úgy mint én a nulláról indul, nem kell egyedül meg küzdenie  azzal, hogy hogyan állítsa össze az automatizált rendszerét, hogyan készítsen el egy wordpress oldalt, hogyan állítsa be, és működtesse a hírlevél küldőt. Vagy egyáltalán mit tegyen annak érdekében, hogy munkatársakat, és vásárlókat találjon.

Ide kattintva megtudod nézni egészen pontosan mit tud nyújtani a Pure Leverage rendszere.

 

“A sikerem titka abban rejlik, hogy soha nem adtam fel semmit, és nem kerestem a kifogásokat.”

Florence Nightingale

4 thoughts on “Ha úgy gondold neked nem megy, nézd meg a 82 éves nagyit”

  1. Kedves Ildikó! Én pontosan annyira örülök,mint Te, anno, hogy elmentem arra az offline bemutatóra és megismerhettelek, valamint megismertetted velem a Pure Leverage automatizált rendszerét. Én is a nulláról kezdtem és fogalmam sem volt még az elején, hogy mi fog ebből kisülni?! Még mielőtt megismertem ezt a rendszert, én is próbálkoztam weboldal szerkesztéssel de segítség, és TUDÁS nélkül nem ment. Viszont itt, akik most szeretnék elkezdeni, mindenkit csak bátorítani tudok, hogy VÁGJON BELE! Nincs egyedül. Végtelenül hálás vagyok, hogy a sors az utamba gördített. Rengeteget tanultam tőled és Te önzetlenül mindig ott vagy ahol éppen segíteni kell. Ezt a példát akarom követni én is, hogy minél több embernek adjam tovább amit Tőled tanultam. Köszönöm szépen a barátságodat, segítségnyújtásodat és nem utolsósorban a TUDÁSODAT! Márti

    1. Kedves Márti!
      Nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat! Én is örülök, hogy megismertelek. Látom amit nap mint nap teszel a siker érdekében, és biztos vagyok bent, hogy meg lesz az eredménye!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..